Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

2021. február 24. 08:19 - Realmu

Chaos Castle

Chaos Castle Event

Chaos Castle - help.muo.lv

Ez az event legfőképp a notorius PKzóknak tetszhet. A lényege, hogy minden játékos, aki részt szeretne venni az eseményen, a szintje alapján bekerül a CC event helyszínére. Az érdekesség a dologban, hogy mindenki egyformán néz ki, egyforma fegyver látszik a kezében, és nem tud üzenetet küldeni. Természetesen az inventoryban semmi nem változik meg, minden itemünk ugyanaz marad, csak a képernyőn látszik ez máshogy. Pont azért, hogy senki ne tudja, ki a barát és ki az ellenség. Ez az event, egy úgynevezett deathmatch, vagyis halálig tartó küzdelem. Az event indulásakor rengeteg ugyanolyan monster jelenik meg, mint mi is vagyunk, hogy aztán végképp megzavarodjunk, és véletlenül se tudjuk, ki kicsoda. A belépési idő lejárta után aztán kezdetét veszi az öldöklés. Arra mindenképp figyelni kell, hogy nemcsak egymást kell megölni, hanem az event kezdete után, szinte azonnal nekiáll szétesni a kastély, vagyis egyre kevesebb hely marad az öldöklésre, egészen addig, amíg 6 karakternyi terület nem marad. Az nyer, aki életben marad.

Általános CC event szabályait és eszközei.

Általános CC event leírás

Ahhoz, hogy belépjünk CC-be, kell vennünk egy Armor of Guardsman nevű itemet:


Szabályok:

- CC eventen nem vehet részt az, aki gyilkos státuszban van.
- Ez általában bármely shopban megtalálható.
- Ugyanúgy működik, mint a BC vagy DS invitation, jobb egérgombbal rákattintva megtudjuk az eventig visszalévő időt.
- Viszont ellentétben a BC vagy DS invitationokkal, CC-be való belépéshez nem kell egy kapuőr, hanem amikor eljön CC ideje, amit admin üzenetben is lehet látni a képernyőn, hasonlóan a BC és DS eventekhez, akkor rákattintva megnyílik a már ismert szint alapján választható belépés.
- Belépéskor a szintnek megfelelő zen mennyiség levonásra kerül a játékostól.

Szintek:

DS szint / BK,SM,ME szint / MG,DL szint / zen, mely levonásra kerül
1 / 15-49 / 15-29 / 25.000
2 / 50-119 / 30-99 / 80.000
3 / 120-179 / 100-159 / 150.000
4 / 180-239 / 160-219 / 250.000
5 / 240-299 / 220-279 / 400.000
6 / 300-400 / 280-400 / 650.000

Maga az event:

A résztvevők száma maximum 100 lehet, ez úgy épül fel, hogy maximum 70 lehet a játékosok száma, és minimum 30 a monsterek száma. Természetesen, ha kevesebb játékos van, akkor a hiányzó helyek monsterekkel vannak feltöltve.
Az event csak és kizárólag akkor kezdődik el, ha legalább 2 játékos van az eventben. Amennyiben az idő lejártáig nem jelentkezik legalább 2 játékos, akkor az a játékos, aki egyedül volt bent addig, visszakapja a belépési díjat és kiwarpol CC-ből.
Mindenki egyforma guardsman jelmezben lesz látható az event folyamán, az egyetlen dolog, ami megkülönbözteti egymástól a karaktereket, az a kezükben tartott fegyver, mert az a kaszttól függően staff, sword, vagy bow típusú lesz.
Pet-ek (raven) és mountok (angel, satan, fernir, darkhorse) le vannak tiltva az event folyamán.

Általános szabályok:

- minden karakter alapértelezésben PvP módban van az event során, tehát nem szükséges a CTRL-t nyomva tartani, mindenki automatikusan támad mindenkit.
- a karakterek a standby idő alatt nem tudják támadni egymást, de mozoghatnak bármerre.
- a party funkció kikapcsolásra kerül az event alatt, ha partyban voltál, akkor abból automatikusan kiléptet.
- a personal store automatikusan becsukódik, és nem lehetésges bárkit guild war-ra vagy duel-re felkérni.
- a chat végig ki van kapcsolva, így felesleges próbálkozni chateléssel
- nem lehetséges a party készítése CC alatt.
- a buff csak saját playerre adható ki.
- a játékosok egymásra mért csapása 50%-os lesz a monsterekre mért csapáshoz képest.
- a saját karakter, hogy meg tudd különböztetni a többitől, jóval világosabb színben fog feltűnni.
- az event során pontokat kapsz, 2 pontot, ha egy monstert ölsz meg és 1 pontot, ha egy másik karaktert.
- a legjobb karakter a pontok alapján dől el, ha a végén 2 karakter marad és nincs több monster.
- a térkép folyamatosan zsugorodik, attól függően, hogy mennyi karakter van még a játékban, a monstereket is beleszámolva.
- a karakter halála után Daviasba warpol

Hogyan lehet meghalni?

- a HP-d lemegy 0-ra egy másik karakter vagy egy monster miatt.
- leesel a kastélyról, akár a zsugorodás miatt, akár egy támadás miatt.
- a HP-d lemegy 0-ra, miután beleestél egy csapdába.

Csapdák:

- a csapdák akkor jelennek meg, ha a monsterek és a karakterek száma 50 alá esik.
- a csapdák egyaránt ugyanakkora csapást mérnek mindenkire, a defense-től függetlenül.
- a csapdák szint és defense függetlenül meg tudják ölni a karaktereket.

Nyeremények:

Általában a nyeremény:
- ancient tárgy
- véletlenszerűen jewelek

komment
2021. február 24. 08:15 - Realmu

Castle Siege

Castle Siege Event
Index of /imagenes/eventos/cs


Az egyik legsokatmondóbb és legtöbbet istenített event a MU történetében. Nagyon összetett, nagyon nagy odafigyelést igényel, de hatalmas szórakozást is ígér. Egy jól megszervezett Castle Siege event nagyon kellemes tud lenni, sőt, meg merem kockáztatni, hogy aki egyszer rész vett, az többé nem akar mást játszani, maximum addig erősen gyúr a következőre, amíg az el nem kezdődik! Lássuk a leírását!

Alapok

Alapszabályok

- Castle Siege csak és kizárólag Loren területén játszódik
- Loren bejárata Lorenciában található a jobb alsó sarokban
- Nincs megkötés arra, hogy ki mehet be Lorenbe
- Loren minden esetben PvP helyszín, tehát non PvP szervereken is automatikusan engedélyezett ott a PvP
- Az event ideje alatt CC-hez hasonlóan CTRL lenyomása nélkül lehet támadni más karaktereket
- Az event ideje alatt senkitől semmilyen item nem fog leesni, ami normál esetben leeshetne

Event követelmények

- A résztvevő guildeknek a GuildMastere minimum 200 szintű kell hogy legyen, függetlenül a karakter típustól
- A résztvevő guildnek legalább 20 tagja kell, hogy legyen (nem kell, hogy mindenki online legyen, csak meglegyen a 20 tag)
- A résztvevő guildnek kell, hogy legyen szövetséges guildje (őszintén szólva megy enélkül is, de nem árt)
- Bárki bemehet a Castle Siege eventre, mégha nem résztvevő is, és beavatkozhat a csata menetébe, de ők nem nyerhetnek, így igazából csak zavarják a versenyző guildeket
- ha a legutóbbi Castle Siege Eventet megnyerő guild feloszlik, akkor elveszíti a kastély feletti uralmat
- Egy eventre csak 3 guild + a szövetségeseik jelentkezhetnek

Jelentkezés az eventre

- A követelményeknek megfelelő guild Mastere el kell, hogy menjen Lorenbe és beszélnie kell a Guardsman NPC-vel, majd az Announce gombra kell kattintania, ha megfelel a követelményeknek, akkor a jelentkezést elfogadja
- Csak és kizárólag résztvenni kívánó guild GuildMastere tud jelentkezni az eventre
- A jelentkezett guild tagjai egyenként benyújthatják a Mark of Lordjukat (fogalmam sincs, hogy mi ez, még nem találkoztam vele, ahol játszottam, nem volt ilyen, igazából csak a támadó és védő megállapításához kell, később jön a formula is hozzá) a regisztrációs idő alatt
- Amikor valaki rákattint a Guardsman NPC-re, ott mindig látszani fog a jelentkezett guild neve, a szövetséges guild neve, valamint a rangsorban elfoglalt helye, továbbá az event státusza is kiíródik
- Csak a rangsorban első három jelentkezett guild kap lehetőséget a következő Castle Siege Eventen, az event után a rangsorolás újra indul


Guardsman NPC


Castle Siege információk, ha minden igaz, angolul lesz kiírva, bár én csak koreai karakteressel találkoztam Razz

Rangsorolási formula (nemtom, hogy itt használva lesz-e)

jelentkezettek rangsora = ((a benyújtott Mark of Lordok száma * 5) + a Guild tagok száma) + a GuildMaster szintje(lvl) /4

Mark of Lord szerezhető bármely szörny megölésével (nemtom mit jelent, mert még nem találkoztam ilyennel, ha valaki mégis, az jelezzen Wink )

Harc alapok

Amikor kiválasztásra kerül a védő és a támadó guild, a védő guild és a szövetségese egy pajzs ikont fog kapni a feje fölé, a támadó pedig egy kardot.

- Nincs PK hátrány az event alatt (nem leszel piros)
- Ez persze csak a Lorenben történő ölések alatt értendő
- A PK csak a támadó és védő csapatok között nem kerül felszámolásra, azonban ha bármely külső karaktert öl meg bármelyik csapattag, akkor ez már nem számít, ugyanúgy vonatkoznak ebben az esetben rá a PK szabályok (nekiáll pirosodni)
- A Guild Masterek koronát kapnak a fejük felé a pajzs vagy a kard helyett
- A kívülálló karakterek nem kapnak jelzést a fejük fölé, még ha bent vannak Lorenben akkor sem
- A jelentkezés visszavonása az Event alatt nem lehetséges
- A támadó és védő guild tagjainak az event alatt nem kell a CTRL-t lenyomva tartania, viszont ha külső karakter is beszáll, akkor neki már meg kell ezt tennie

Siege játékosok


A támadó csapat GuildMastere


A támadó csapat egy karaktere


A védő csapat GuildMastere


A védő csapat egy karaktere

Felfejlődés

1. Alap eljárás és nyerési lehetőségek
- Saját csapattag támadása csak a CTRL gomb lenyomásával lehetésges
- Távoli támadás 80%-os csapást mér a saját csapattagra és 60%-os csapást mér nem csapattagokra
- Ahhoz, hogy a guild megnyerje az eventet, a guild masternek regisztrálnia kell magát a dragon towerben található szobornál (oda kell menni és rákattintani) Amennyiben ez sikerül, tartani kell azt egészen az event végéig. Azonban ezt csak a guild master tudja megtenni, mindkét szobort 30 másodpercig kell tartani, hogy ez végbe mehessen. Ha ezalatt az idő alatt a guild master meghal, akkor újra kell kezdeni.
- A harc egészen addig folytatódik, amíg az event ideje le nem jár, tehát addig van idő visszafoglalni, amíg véget nem ér az event (nincs elveszve semmi, ha egyszer valamelyik GuildMaster elfoglalja a szobrokat, van idő visszaszerezni)
- Amennyiben a támadó csapat megszerezte a szobrokat, a felállás megváltozik, a támadóból védő lesz és fordítva
- Az a csapat, aki birtokolja a szobrokat az event végén, az lesz a kastély Lordja!


Támadó GuildMaster regisztrálja magát a szobornál

2. Warp Lorenbe
- Csak az a guild és a szövetségese tud Lorenbe warpolni, aki megnyerte a legutóbbi eventet
- Az event alatt nem használható a warp funkció, hogy visszatérj Lorenbe, egyedül a védő csapat tud Town Portal Scroll segítségével a kastély elé ugrani

Itemek

Potion of Bless és Potion of Soul

Ezek a potionok arra kellenek, hogy el tudjátok pusztítani a kastély kapuit és a szobrokat.

A fegyverek tartóssága (durability) nagy mértékben csökkenni fog, a kastély kapuinak támadása közben, valamint a támadási ütőerő is jelentősen csökken fog a szobrokkal szemben, ha nem használod ezeket a potionokat.

A Potion of Bless

- 60 másodpercig tart a hatása
- 20%-al nagyobb lesz az ütő erő, de csak a kastély kapui és a szobrok ellen, PvP-ben nincs hatása

A Potion of Soul

- 30 percig tart a hatása
- megnöveli az AG (stamina) visszatöltését +8 -al
- megnöveli 50%-al a villám és jég támadásokkal szemben
- +20-al növeli a támadási sebességet


Potion of bless


Potion of soul

A potionok készítése

- Menj a CMhez (Chaos Goblin) és válaszd ki a Regular combination gombot
- 1 jewel of blessből 5 potion of bless keletkezik (soul ugyanez)
- 100.000 zen kell 1 jewel of bless és 50.000 zen 1 jewel of soul átalakításához
- Ha nincs extra hely az inventoryban, akkor a kombináció nem sikerül
- A potion of bless és potion of soul ugyanúgy használható CTRL +Q/W/E gombokkal, mint egyébként a potionok
- Amennyiben a potion of blesst és potion of soult használunk, akkor azok a képernyő tetején fognak megjelenni

  

  

 Amikor valamelyik potion használatba kerül, ez az ikon jelenik meg a felső sarokban, és eltűnik, ha elhasználódik.

Soldier NPC

- Mivel a támadó csapat mindig nagyobb, mint a védő csapat (támadó mindig legalább 2 egyesült guild), ezért a védőnek lehetősége van Soldier NPC-ket használni
- A védő csapat a kastélyban tud Soldier NPCket vásárolni. Választhat ijjász és dárdás között
- Csak a Guild Master és az Assistant Guild Master tud vásárolni Guard NPC-ket
- Maximum 100 ilyen harcost lehet lerakni egy időben. Le kell dobni ezeket a harcosokat a kívánt helyen és megjelennek, amint az event elkezdődik. Azonnal megkezdik a támadók aprítását, amint az event elkezdődik.

 
Archer NPC

 
Spearman NPC

Skillek

Dark Knight (Cresent Moon Slash)


Karakter típus : Blade Knight
Skill attack power : 90
Mana : 22
AG : 15
Támadási távolság : 4
Működés : Csak Castle Siege alatt működik

Dark Wizard (Wind Blades v. Mana Glavie)


Karakter típus : Soul Master
Skill attack power : 90
Mana : 150
AG : 10
Támadási távolság : 46
Különlegesség : Dupla becsapódás egy támadással
Működés : Csak Castle Siege alatt működik

Elf (Heaven arrow)


Karakter típus : Muse Elf
Skill attack power : 120
Mana : 20
AG : 15
Támadási távolság : 8
Működés : Csak Castle Siege alatt működik

Magic Gladiator (Spiral Slash)


Karakter típus : Magic Gladiator
Skill attack power : 75
Mana : 20
AG : 15
Támadási távolság : 5
Különlegesség: Dupla támadás egy támadással
Működés : Csak Castle Siege alatt működik. Csak sword típusú fegyverrel.

Magic Gladiator (Mana Rays)


Karakter típus : Magic Gladiator
Skill attack power : 85
Mana : 130
AG : 7
Támadási távolság : 6
Különlegesség: Dupla támadás egy támadással
Működés : Csak Castle Siege alatt működik. Csak staff típusú fegyverrel.

Dark Lord (Fire Spines)


Karakter típus : Dark Lord
Skill attack power : 150
Mana : 30
AG : 10
Támadási távolság : 6
Működés : Csak Castle Siege alatt működik

Funkciók

A kastély alap összetevői

A kastély kapuk

- A kastély kapuknak csak védelmi lehetőségeik vannak (csak durrability/HP), és csak az event alatt lehet őket támadni. A fegyverek tartóssága nagy mértékben csökken miközben támadás alatt vannak a kapuk. Ezért fontos, hogy potion of blesst használjunk támadás előtt és közben.
- Amennyiben egy guild átveszi a felügyeletet a szobrok felett, miután megsemmisítette a kapukat és még nincs vége az eventnek, a kapuk már nem fognak visszaállni, hogy védjék őket.
- A kapuk 3 szinten javíthatók fel, ezek tartóssága minden egyes szinttel nő, azonban ez a feljavítás a csata alatt nem lehetséges, csak előtte és utána.


A kapu


A kastély kapui 3 részre osztják a kastélyt, külső, középső és belső részre.
Lehetséges átjutni a kapukon anélkül is, hogy lerombolnánk őket, de ez a szerencsén is múlik.

Guardian Statues (védelmi szobrok, passzív)

- Amennyiben mind a 4 szobor megsemmisül, a dragon tower pajzsai is megsemmisülnek
- A pajzson csak a védők tudnak átlépni
- A HP/MP/AG visszatöltés megnövekszik a szobrok közelében
- A védelmi szobrok csak védelemmel rendelkeznek, és csak az event alatt támadhatók, azonban a kapukhoz hasonlóan ezek is nagyban lerontják a fegyverek tartósságát

  

(Ahhoz, hogy hozzáférjetek a Dragon Towerhez le kell rombolni mind a 4 védelmi szobrot)

Guard towers (védelmi szobor, aktív)

- Az aktív védelmi szobrok közvetlenül a passzív védelmi szobrokat védik
- Az aktív védelmi szobrok a támadókat támadják maguk körül
- Ezeket a szobrokat is ugyanúgy lehet támadni, mint a kapukat, vagy a passzív szobrokat

  

Dragon tower (sárkány torony)

- Ez a nagy torony a kastély leghátsó részén található. Két részre van osztva, egy pajzsal védett első részre, valamint egy felső részre
- A felső részben található az a szobor, melyet el kell foglalni a támadó csapatnak


- A bejárat pajzzsal védett
- Hogy bejuss, le kell rombolni a négy passzív védelmi szobrot

A végső szobor (elfoglalandó)

- A Dragon Tower felső részében található ez a szobor
- Amennyiben a támadó guild mastere elfoglalja a szobrot, a kard a feje felett pajzzsá változik és nekik kell innen védeni a szobrot
- Az nyeri meg az eventet, aki a lejáratkor birtokolja ezt a szobrot



Ostrom fegyverek

- Ostrom fegyvereket mindkét csapat vehet
- Rájuk kattintva megadhatjátok azt a helyet, ahova majd ezek a fegyverek lőni fognak

 

Működés

Kastély működési elv

A kastély lordja (győztes guild Mastere) jogosult adók beszedésére, melyet a shopok forgalma után kap. Az adók beállítását, valamint különböző kastély beállításokat a Senior nevű NPC-nél teheti meg, melyet a Dragon Towerben találhatunk meg.



- Fő szerepe: újra felépíteni a kastély kapuit és a védelmi szobrokat a csata után, valamint az adók beállítása
- A kapuk és szobrok javítása csak csatán kívűl lehetséges vele
- Az adók beállítását az event után 2 órával lehet először megtenni, és egészen a következő event kezdetéig életben maradnak a beállítások

A kapuk javítása és feljavítása

A kapuk állapotát a Senior NPC-nél tudod megnézni:


A kastély kapuk elhelyezkedése

A nem kiválasztott kapuk szürke színűek

Amennyiben a kapu tartóssága (durability) 100%, a "Repair" gomb deaktiválódik

A kapukat fel lehet javítani (upgrade) (HP), erre a képen a vörös színű gomb szolgál

Legalsó gomb, a védelmi erő feljavítására szolgál (armor)

Státusz

Vörös: megsemmisült
Narancs szín: javítás szükséges
Fehér: normál állapot

Kapu szintek feljavítás szempontjából

Szint / 0(alap) / 1 szint / 2 szint / 3 szint
HP / 500000 / 800000 / 1500000 / 3000000
Védelmi erő / 100 / 180 / 300 / 520

A kapuk feljavításának költségei

Szint / 1 szint / 2 szint / 3 szint
HP / 2 Jewel of guardian + 1,000,000 zen / 3 Jewel of guardian + 1,000,000 zen / 4 Jewel of guardian + 1,000,000 zen
Védelmi erő / 2 Jewel of guardian + 3,000,000 zen / 3 Jewel of guardian + 3,000,000 zen / 4 Jewel of guardian + 3,000,000 zen

A védelmi szobrok (passzív) javítása és feljavítása



- A védelmi szobrok javítása / feljavítása ugyanúgy működik, mint a kapuké

Védelmi szobor szintek feljavítás szempontjából

Szint / 0(alap) / 1 szint / 2 szint / 3 szint
HP / 400000 / 750000 / 1300000 / 2500000
Védelmi erő / 80 / 180 / 340 / 550
Visszaállítás / 0% / 1% / 2% / 3%

A kapuk feljavításának költségei

Szint / 1 szint / 2 szint / 3 szint
HP / 3 Jewel of guardian + 1,000,000 zen / 5 Jewel of guardian + 1,000,000 zen / 7 Jewel of guardian + 1,000,000 zen
Védelmi erő / 3 Jewel of guardian + 3,000,000 zen / 5 Jewel of guardian + 3,000,000 zen / 7 Jewel of guardian + 3,000,000 zen
Visszaállítás / 3 Jewel of guardian + 5,000,000 zen / 5 Jewel of guardian + 5,000,000 zen / 7 Jewel of guardian + 5,000,000 zen

Adó állítás

- A kastély lordja (GuildMaster) tud adót beállítani és begyűjteni
- A beállítást a Senior NPC-nél lehet megtenni



Beállítások

- Az adót csak az event vége után 2 órával lehet először állítani
- Külön megadható a Chaos Goblinnak és az egyéb NPC shopoknak az adó nagysága
- Csak a kastély lordja (GuildMaster) tudja állítani ezt az opciót
- Az új adó beállítás akkor lesz elfogadva, ha az "Apply" gombra kattintatok. Ekkor az adó nagysága hozzáadódik minden shopban kapható item árához (magasabb lesz az ára)
- A Senior NPC-nél látható, hogy mennyi a bejövő zen
- Íme az NPC-k, melyeket nem befolyásol az adó beállítás: Sebina, Marlon, Guild master, Charon, Messenger of Archangel
- Csak a kastély lordja (GuildMaster) vonhatja vissza a kivetett adót
- A kastély kapuinak és szobrainak javítási költsége a GuildMaster inventoryjából kerül levonásra
- A zen nagyon fontos, hogy megtarthasd a kastélyt

Rendszer

Csata rendszer

Mind a támadó, mind a védő csapat tagjainak lehetősége van szemmel követni a csata állását a jobb alsó sarokban található mini térképen, melyet a TAB gombbal lehet ki-be kapcsolni.

- A térképen látható a játékosok helye, a guild masterek helye, valamint a kastély állapota
- A mini térképen csak az event ideje alatt láthatók a játékosok, azon kívűl inaktív.

A parancs funkciókat csak a guild masterek látják mindkét csapatban.
- A guild master tud támadás, védekezés és állj parancsot kiadni a mini térképen keresztül
- Összesen 7 csoportnak tud így parancsot kiadni

Mini térképek

 

Normál és Guild master mini térképek

Life Stone

Csak a támadó csapat guild mastere és az assistant guild mastere tud Life Stone-okat használni! Ez az eszköz respawn pointként szolgál a támadó csapatnak. Amikor a támadó csapat egy tagja meghal, ebben fog újraéledni és nem pedig távol a csata színterétől, ugyanakkor vissza tudja tölteni a karakter életét, manáját és ag-ját.



- Amikor egy támadó csapattag meghal, ebben fog újra éledni (ha ki lett rakva) és nem messze a csata színterétől a kastélyon kívűl
- Csak a támadó csapat tudja használni
- A Life Stone 60 másodperccel a lerakása után lesz aktív
- A 3 karakter távolságban lévő karakterek életét, manáját és ag-ját feltölti
- a Life Stone ugyanúgy támadható, mint egy monster és meg is semmisíthető

Life Stone készítése

- Life Stone a Chaos Goblinnál készíthető a Regular Mix segítségével
- Life Stone formula = 5 db Jewel of bless + 5 db Jewel of soul + 1 db Jewel of guardian + 1 db Jewel of Chaos + 5M zen

komment
2021. február 24. 08:06 - Realmu

Fenrir készítése

Fenrir

fenrir-fekete.jpg

 

Első lépés:

1. Menj a Chaos Goblinhoz.
2. Válaszd ki a Regular Combinationt.
3. Tegyél be
* 20 db Broken Armor
* 20 db Devine Protection
* 1 db Jewel of Chaos

Ebből lesz a Piece of Horn (70% success rate).

Második lépés

1. Menj a Chaos Goblinhoz.
2. Válaszd ki a Regular Combinationt.
3. Tegyél be
* 5 db Piece of Horn
* 10 db Claw of Beast
* 1 db Jewel of Chaos

Ebből lesz a Broken Horn (50% success rate).
na-ez-mar-horn.jpeg
Harmadik lépés

1. Menj a Chaos Goblinhoz.
2. Válaszd ki a Regular Combinationt.
3. Tegyél be
* 1 db Broken Horn
* 3 db Jewels of Life
* 1 db Jewel of Chaos
* 10M zen

Ebből lesz a Horn of Fenrir (30% success rate).

A % semmilyen formában nem növelhető.

Képekben:

 

fenrir.jpg                    fenrir-piros.jpg             

Horn feljavítása

1. Menj a Chaos Goblinhoz
2. Válaszd ki a Regular Combinationt.
3. Tegyél be
* 1 db Horn of Fenrir
* 5 db Jewel of Life
* 1 db Jewel of Chaos
* egy vagy több legalább 4-es szintű legalább 4% optionnal rendelkező excellent fegyvert vagy pajzsot

Attól függően, hogy fegyver, vagy pajzs kerül a kombinációba, jön létre fekete, vagy kék fenrir. Ha fegyver, fekete, ha pajzs/set item, kék fenrir jön létre.

Black (fekete) Fenrir - Horn of Fenrir + Destruction (increase final damage) - sebzés növelő

 

Fotón:

 

fenrir-fekete.jpg      

 

 

 Blue (kék) Fenrir - Horn of Fenrir + Protection (absorb final damage) - védelem növelő

Fotón:

 

fenrir-kek.jpg

komment
2021. február 24. 08:04 - Realmu

Itemek sütése +10, +11, +12, +13

Item +10 +11 +12 +13 ra szerkesztése

Item +10-re emelése

Hogy +10-re emeld az itemed, a következők kellenek:
- 1 item mely +9-es szinten van
- 1 Jewel of Bless
- 1 Jewel of Soul
- 1 Jewel of Chaos
Ha megvannak a fent leírtak, menj oda a Chaos Goblinhoz, kattints rá, válaszd ki a Regular combination gombot, pakold bele a fent megnevezett dolgokat, majd klikkelj a Combine gombra. A sikerességi mutatója 50%, ha van rajta luck, akkor 75%, melyet semmilyen módon nem lehet befolyásolni se pozitív se negatív irányba. Amennyiben sikerül az itemed +10 lesz, ha nem sikerül, akkor minden, amit beleraktál, el fog tűnni, és nincs lehetőség a visszaszerzésére.

Item +11-re emelése

Hogy +11-re emeld az itemed, a következők kellenek:

-11.jpg
 

  - 1 item mely +10-es szinten van
  - 2 Jewel of Bless
  - 2 Jewel of Soul
  - 1 Jewel of Chaos
Ha megvannak a fent leírtak, menj oda a Chaos Goblinhoz, kattints rá, válaszd ki a Regular combination gombot, pakold bele a fent megnevezett dolgokat, majd klikkelj a Combine gombra. A sikerességi mutatója 45%, ha van rajta luck, akkor 70%, melyet semmilyen módon nem lehet befolyásolni se pozitív se negatív irányba. Amennyiben sikerül az itemed +11 lesz, ha nem sikerül, akkor minden, amit beleraktál, el fog tűnni, és nincs lehetőség a visszaszerzésére.

Item +12-re emelése

Hogy +12-re emeld az itemed, a következők kellenek:
-12.jpg 

  - 1 item mely +11-es szinten van
  - 3 Jewel of Bless
  - 3 Jewel of Soul
  - 1 Jewel of Chaos
Ha megvannak a fent leírtak, menj oda a Chaos Goblinhoz, kattints rá, válaszd ki a Regular combination gombot, pakold bele a fent megnevezett dolgokat, majd klikkelj a Combine gombra. A sikerességi mutatója 40%, ha van rajta luck, akkor 65%, melyet semmilyen módon nem lehet befolyásolni se pozitív se negatív irányba. Amennyiben sikerül az itemed +12 lesz, ha nem sikerül, akkor minden, amit beleraktál, el fog tűnni, és nincs lehetőség a visszaszerzésére.

Item +13-re emelése

Hogy +13-re emeld az itemed, a következők kellenek:
-13.jpeg 

  - 1 item mely +12-es szinten van
  - 4 Jewel of Bless
  - 4 Jewel of Soul
  - 1 Jewel of Chaos


 Ha megvannak a fent leírtak, menj oda a Chaos Goblinhoz, kattints rá, válaszd ki a Regular combination gombot, pakold bele a fent megnevezett dolgokat, majd klikkelj a Combine gombra. A sikerességi mutatója 35%, ha van rajta luck, akkor 60%, melyet semmilyen módon nem lehet befolyásolni se pozitív se negatív irányba. Amennyiben sikerül az itemed +13 lesz, ha nem sikerül, akkor minden, amit beleraktál, el fog tűnni, és nincs lehetőség a visszaszerzésére.

komment
2021. február 23. 12:32 - Realmu

Dark raven&Dark Horse

Dark raven & dark horse

Dark Spirit (Raven) készítése:

GMT Navigation Addthis Navigation JUEGOS RealComics Cash Gratis K-Coin  SOPORTE Utility Navigation Noticias AvisosEventos Guía MU  Introductionex700Season 14Season 15Season 8Season 9MU Lite MobileSeason  10Season 11Season 12Season ...


1. Beszélj a Pet Trainerrel
2. Használd a Resurrect Spirit gombot
3. Tedd be a következő dolgokat:
* 1 db Spirit of Dark Spirit
* 2 db Jewels of Bless
* 2 db Jewels of Soul
* 1 db Jewel of Creation
* 1 db Jewel of Chaos
* 1 million Zen
4. Nyomd meg a Combine gombot
5. Amennyiben sikerül, kész a Dark Spirit (Raven).
6. Amennyiben nem sikerül, minden berakott dolog elveszik.

Dark Horse készítése:

MU Online Creating Pets - MU Online Guides and Tutorials


1. Beszélj a Pet Trainerrel
2. Használd a Resurrect Spirit gombot
3. Tedd be a következő dolgokat:
* 1 db Spirit of Dark Horse
* 5 db Jewels of Bless
* 5 db Jewels of Soul
* 1 db Jewel of Creation
* 1 db Jewel of Chaos
* 5 million Zen
4. Nyomd meg a Combine gombot
5. Amennyiben sikerül, kész a Dark Horse.
6. Amennyiben nem sikerül, minden berakott dolog elveszik.

 

Fenrir Készítés Első lépés:

1. Menj a Chaos Goblinhoz.
2. Válaszd ki a Regular Combinationt.
3. Tegyél be
* 20 db Broken Armor
* 20 db Devine Protection
* 1 db Jewel of Chaos

Ebből lesz a Piece of Horn (70% success rate).

Második lépés

1. Menj a Chaos Goblinhoz.
2. Válaszd ki a Regular Combinationt.
3. Tegyél be
* 5 db Piece of Horn
* 10 db Claw of Beast
* 1 db Jewel of Chaos

Ebből lesz a Broken Horn (50% success rate).

Harmadik lépés

1. Menj a Chaos Goblinhoz.
2. Válaszd ki a Regular Combinationt.
3. Tegyél be
* 1 db Broken Horn
* 3 db Jewels of Life
* 1 db Jewel of Chaos
* 10M zen

Ebből lesz a Horn of Fenrir (30% success rate).

A % semmilyen formában nem növelhető.

  
Horn feljavítása

1. Menj a Chaos Goblinhoz
2. Válaszd ki a Regular Combinationt.
3. Tegyél be
* 1 db Horn of Fenrir
* 5 db Jewel of Life
* 1 db Jewel of Chaos
* egy vagy több legalább 4-es szintű legalább 4% optionnal rendelkező excellent fegyvert vagy pajzsot

Attól függően, hogy fegyver, vagy pajzs kerül a kombinációba, jön létre fekete, vagy kék fenrir. Ha fegyver, fekete, ha pajzs/set item, kék fenrir jön létre.

Black (fekete) Fenrir - Horn of Fenrir + Destruction (increase final damage) - sebzés növelő
Blue (kék) Fenrir - Horn of Fenrir + Protection (absorb final damage) - védelem növelő

MU Online | Medieval Fantasy MMORPG

MU Online | Medieval Fantasy MMORPG

 

 

 

 

 

Fenrir - MU Online Guides and Tutorials

 

komment
2021. február 23. 12:32 - Realmu

Jewelek

Mi is a Jewel?

 

Jewel of Chaos
MU Online | Medieval Fantasy MMORPG 

A Jewel of chaos egy kis sárga kő, melyet chaos kombinációkhoz használhatunk. Szörnyek, valamint különböző box-ok dobhatják, mint a "box of heaven", "heart of love" és "star of sacred birth". A Jewel of Chaos értéke, ha eladod egy NPCnek, 270k zen. Játékosok közötti értéke a szervertől függ.

Jewel of Bless
 Jewel of Bless by Caio Webzen

A Jewel of Bless egy kék kő, melyet arra használhatunk hogy (szinte) bármely itemünket egy szinttel megnöveljük. Ha egy item szintjét növelni szeretnéd, csak tedd az itemet az inventorydba, majd kattints egy blessre, húzd az itemed fölé, amennyiben az item körülötti kockák zölddé válnak, akkor láthatod, hogy az item szintjét tudod növelni, ekkor kattints az itemen a kővel és máris megnövelted a szintjét 1 szinttel. A Jewel of Bless 100%-os biztonsággal működik, tehát nem kell tartani, hogy nem sikerül a szint növelés, de csak az item 6-os szintjéig használható. Valamint amikor az item elérte a +9-es szintet a később leírtak szerint, akkor +10-re vagy tovább fejlesztéskor ismét szükség lesz rá a chaos machine-ban, de ezt egy következő leírásban fogom leírni. Normál esetben, ha a bless kapható a shopokban, akkor 9 millió zenbe kerül és 2 millió zent ad érte az NPC, ha eladod neki.

Jewel of Soul
 MU Online | Medieval Fantasy MMORPG

A Jewel of Soul egy rózsaszín, gyémánt alakú kő, melyet ugyancsak az itemek szintjének növelésére lehet használni. A soul használata ugyanaz, mint a blessé, de azonban van két különbség. Az egyik, hogy normál esetben a soul használata csak 50%-os biztonsággal működik, valamint 75%-al, ha luck is van az itemen. A másik, hogy a soulal nemcsak +6-ig, hanem egészen +9-ig növelhető az item szintje, azonban +6-ig ha nem sikerül, akkor csak 1 szinttel csökkenti az itemünk szintjét, +7 felett azonban visszadobja egészen +0-ra. A legjobb módszer az, ha az itemed szintjét +6-ig blessel, +6 felett soullal növeled. A Jewel of Soul hasonlóan a chaoshoz szörnyektől és boxokból esik. Játékosok közötti értéke ismét szerverfüggő és mivel alacsony a használatának biztonsága és sok alkalommal esik vissza egy item, mielőtt sikerülne, ezért az értéke magas.

Jewel of Life
MU Online | Medieval Fantasy MMORPG 

A Jewel of Life barnás színű és kockás alakú, melynek sarkait levágták. A Jewel of Life az egyes itemek option-jának növelésére használható. Ugyanúgy működik, mint a soul, használati biztonsága 50%-os, azonban nincs rá hatással a luck. A Jewel of life a fegyvereknek additional dmg+4 -et ad, a páncélzatnak additional def+4 -et. Minden egyes használattal, ami sikeres, az itemed option-je +4-el növekedni fog. A maximum dmg és def +28 lehet, pajzsok esetében +35 (itt 5-ösével adja a pontokat), valamint ha a wing random optionja autoHP lesz, akkor +7 (ennél az optionnál +1-esével adja az optionokat). Azonban ha nem sikerül a növelés, a teljes option elveszik. Figyelem! Ezek az optionok nem összetévesztendők az excellent optionokra, melyeket nem befolyásol a Life. A Jewel of Life ugyancsak szörnyektől és box-okból esik.

Jewel of Creation
creation.jpg 

A jewel of creation fruitok készítésére használható, melyek csak reset előtt érnek valamit. Reset után már semmit. A Jewel of Creation inkább a zen növelésére használatos, mivel 12 millió zent ér az NPC-nél.

Jewel of Guardian
guardian.jpg 

A Jewel of Guardian alap helyzetben csak magasabb szintű pályákon esik, legnagyobb előfordulása pedig Land of Trialban van.
Fő felhasználási területe Castle Siege-re korlátozódik, ahol a várat védő guild GM-je tudja felhasználni a kapuk valamint a védelmi és támadó szobrok feljavítására, megerősítésére (részletesebben a Castle Siege leírásban).
Chaos Machine-ban is felhasználható, mégpedig a Life Stone készítésekor. Ez az item ugyancsak Castle Siege item, pontos készítése és használata ugyancsak a Castle Siege leírásban található meg.

Gemstone
gemstone.png 

A Gemstone egy feldolgozatlan, úgymond ásvány, amiből a Jewel of Harmony lesz, ha "finomítjuk". Mindezt Kantru-ban tehetjük meg ELPIS-nél, aki a Tower of Refine-ban található meg.

Magához ELPIS-hez akkor juthatunk el, ha Kantru eventet megnyerjük, vagy ha van nálunk egy úgynevezett Moonstone Pendant, akkor azonnal beugorhatunk Kantru kapujától a Tower of Refine-ba. Magát a Moonstone Pedant-ot Kantru-ban találhatjátok meg!

Codename ST-X813 Elpis (Elpis)


Elpis Kantru-ban

Gemstone Jewel of Harmony-vá alakítása.

1. Beszélj Elpis-el
2. Klikk a Refine Gemstone gombra (lásd a fenti kép)
3. Rakj be egy Gemstone-t, majd nyomj OK-t
4. Amennyiben a kombináció sikeres, akkor kapsz egy Jewel of Harmony-t, míg a Gemstone értelem szerűen eltűnik
5. Amennyiben nem sikerül, a Gemstone akkor is eltűnik


Jewel of Harmony
harmony.jpg 

A Jewel of Harmony(JoH) egy speciális jewel, melyet hasonló módon kell használni, mint a Jewel of Life.

Azonban lényeges dolgokban eltér tőle:
* speciális option-t rak az itemekre
* az option véletlenszerűen kerül kiválasztásra
* ez az option NEM excellent option
* a JoH-al erősített itemet NEM LEHET ELADNI
* azonban a JoH optiont LE LEHET VETETNI az adott itemről

Használata egyszerű, előbb kattintunk a jewelre, föléhúzzuk a jewelt a kiválasztott item fölé, majd ismét kattintunk.
Egy véletlen szerűen kiválasztott option fog rajta megjelenni, amit az alábbi táblázat is tartalmaz.

Ezek az optionok teljesen véletlenszerűek, sem a luck, sem az item szintje és típusa NEM befolyásolja, hogy mi kerül rá.
Ha az option megvan az itemen, akkor annak szintjét a Lower Refining Stone és a Higher Refining Stone-al lehet tovább növelni, egészen a fenti táblázatban megadott szintig, azonban arra figyelni kell, hogy a Refining Stone-okat csak 5 azaz ÖT alkalommal lehet alkalmazni az itemen, tovább már nem lesz semmilyen hatása rá.
Természetesen a lower kisebb, a higher nagyobb mértékben emeli a szintet.

Példák az optionokra, középen láthatjátok arany színben a JoH által felrakott optiont!


Lower Refining Stone és Higher Refining Stone
 
low-refining-stone.jpg high-refining-stone.jpg


A Lower Refining Stone (LRS) és a Higher Refining Stone (HRS) a sikeres JoH által adott option emelésére szolgál. Mint azt a fenti táblázatban is láthatjátok, a szintet bizonyos mértékik lehet csak emelni. Az emelés nagysága függ a refining stone nagyságától. LRS esetében kisebb, HRS esetében nagyobb mértékben nő a szintje, azonban vigyázni kell, mert nemcsak adhat, de el is vehet, vagyis akárcsak a JoL esetében itt is leronthatja alap szintre egy sikertelen használat.
Használata akárcsak a JoL esetében, kattintás a stone-ra, a már sikeresen JoH-al optiont adott item fölé húzzuk, majd ismét kattintunk.

Maguknak a LRS és a HRS elkészítése a következő képpen történhet (természetesen találhatunk is ilyen köveket, de alap beállításban ilyen követ nem droppol semmi, csak készíteni lehet):

1. Menj el Aidába
2. Beszélj Osbourne-al

3. Rakj be bármilyen itemet, természetesen minél nagyobb az item szintje, annál valószínűbb a HRS elérése
4. Kattints a Refine gombra
  

Ha sikerül létrejön az LRS vagy a HRS, ha nem, az item eltűnik. Minél nagyobb az item szintje, annál valószínűbb a magasabb szintű stone létrejötte.
Az így létrejött stone-ok a már leírt módon használhatók, hogy növeljük a JoH által adott option nagyságát.

Azonban mivel ezeket az itemeket eladni nem lehet, ezért létezik ez másik NPC is, mely képes levenni a JoH optiont az itemről. Természetesen sem a jewel, sem a felhasznált kövek nem kerülnek visszaadásra, azok végleg elvesznek így!
Az eljárás a következő:

1. Menj el Aida-ba
2. Beszélj Jerridon-al

3. Tedd be a JoH-al erősített itemed
4. Kattints a Restore gomb-ra

A 380-as szintet megkövetelő itemeinkre különleges option-okat tehetünk. Ezek a következők:
Dragon Knight szett és Bone Blade
Venom Mist szett és Grand Viper Staff
Volcano szett és Explosion Blade
Slypid Ray szett és Slypid Ray Bow
Sunlight szett és Soley Scepter

Vegyük figyelembe, hogy ezeket az option-okat nem reszet rendszerre tervezték, de még igy is hasznát vehessük egy-egy párharc esetén.

Hogy különleges option-okat kapj, a következők kellenek:
1 Jewel of Guardian
1 Jewel of Harmony
1 380-as +4+4-es item
zen (a succes rate-en múlik, hogy mennyi)

Ha megvannak a fent leírtak, menj oda a Chaos Goblinhoz, kattints rá, válaszd ki az Item option combination gombot, pakold bele a fent megnevezett dolgokat, majd klikkelj a Combine gombra.

A sikerességi mutató az item szintjétől függ.
4 ~ 6 -> 50%
7 ~ 9 -> 60%
10 ~ 13 -> 70%

Az option-ok amelyeket kaptok siker estén:
Armor
SD Auto Recovery
Defense Success Rate increase +10

Pants
Defensive Skill +200
Defense Success Rate increase +10

Gloves
Max HP increase +200
Defense Success Rate increase +10

Boots
Max SD increase +700
Defense Success Rate increase +10

Helm
SD Recovery Rate increase +20
Defense Success Rate increase +10

Weapon
Additional Damage +200
Attack Success Rate increase +10

komment
2021. február 23. 12:31 - Realmu

Wingek

Wingkészítés

 

Ahhoz, hogy első szintű szárnyunk legyen, előbb egy chaos fegyvert kell készítenünk. A chaos fegyverhez szükség van:

- 1 Jewel of Chaos
 
- zen (a succes rate -en múlik, hogy mennyi)
- egy bármilyen item ami legalább +4+4 option-ös. (pl.: Guardian Gloves+4+4addtional. Minél jobb az item, annál nagyobb a succes rate! Érdemes felvinni 100%-ra, még úgy is, hogy több itemet rakunk be.

Mivel sokan nem értik, hogy mi az az item+4+4, ezért készítettem egy képet, a bekarikázott részek a fontosak! Az alábbi item egy arrow viper bow+9+12 leírásának a képe. A képen megfigyelhetitek, hogy a +9 az az item szintje, míg a +12 az az item life-al adható optionjának szintje. Hogy értsétek ezen item esetében az item+4+4 az arrow viper bow+9+12. Mindig egyeztessétek az adott helyen lévő számokat a megfelelő résszel. Az első + -ot blessel és soullal lehet növelni, a második + -ot pedig life-al.

Elmegyünk a Chaos Goblinhoz majd rá kattintva kiválasztjuk a Chaos weapon combination gombot. Belerakjuk a fent említett dolgokat, és megnyomjuk a Combinie gombot! Amennyiben szerencsénk van a következő dolgokat kaphatjuk: Chaos Dragon Axe, Chaos Nature Bow, Chaos Lightning Staff.
    alas1ergrado_clip_image001.jpg

Akkor jó a chaos fegyverünk, ha az legalább +4+4 optionos! Skill vagy luck soha nem elég! Ha nem ilyent kaptunk, akkor jewel of blessel vagy jewel of lifeal segíthetünk rajta.

Ha megvan a chaos fegyverünk nekiállhatunk első szintű szárnyat készíteni. Ehhez a következők kellenek:

- Jewel of chaos
- zen (a succes rate -en múlik, hogy mennyi)
- az előzőleg elkészített chaos fegyverünk, ami minimum +4+4optionos. Jobb lehet, rosszabb nem!

Ha megvannak a fenti dolgok, megint odamegyünk a Chaos Goblinhoz, rákattintunk, majd a Regular combinationt kiválasztva belepakoljuk a fent említett cuccainkat. Hogy növeljük a succes rate-et, bármilyen +4+4 option felette normál cuccot beletehetünk mellé, és egészen 100%-ig emelhetjük a succes rate-et! Ha ez megvan, akkor klick a Combine gombra és máris kész a véletlenszerűen előállított első szintű szárnyunk!

FIGYELEM!!! A szárnyak mindig véletlen szerűek, azok létrejöttét nem lehet befolyásolni!

A létrejött első szintű szárnyak a következők lehetnek:

Wings of Satan - Dark Knight, Blade Knight és Magic Gladiator használhatja.
 dk_wingofsatan.jpg
Wings of Heaven - Dark Wizard, Soul Master és Magic Gladiator használhatja.
 qqqangelwings.jpghh.jpg
Wings of Elf - Fairy Elf és Muse Elf használhatja.
 images.jpg
Wing of Curse - csak Summoner használhatja

wing1.jpg

Második szintű szárny készítése:

Második szintű szárny készítéséhez szükséged lesz a következőkre:
- 1 Jewel of Chaos
- zen (a succes rate -en múlik, hogy mennyi)
- excellent Item ami legalább+4 és van 1 excellent optionja
- 1 első szintű bármilyen szárny
- Blue Feather vagy Crest of Monarch (ha Cape of Lord-ot akarunk készíteni)
  

A készítés ugyanúgy működik, mint az első szintű szárny esetében, most is a Chaos Goblint keressük fel, majd rá kattintva a Regular combinationt kiválasztva bepakoljuk a fent említett dolgokat. Az alapján, hogy Dark Lordnak vagy a többinek akarunk szárnyat csinálni figyelni kell, hogy Dark Lord esetében Crest of Monach kell a szárnyba, a többi esetében Blue Feather! A succes rate ebben az esetben csak excellent itemmel növelhető, egészen 90%-ig. Ha minden bent van, akkor a Combine gombra kattintva ismét véletlenszerűen kapunk szárnyat. A max 90%-os succes rate miatt gyakran előfordulhat, hogy nem sikerül a kombináció, ilyenkor pedig elveszítünk mindent, amit belepakoltunk.

Másod szintű szárnyak a következők lehetnek:
Wings of Dragon - Blade Knight használhatja csak
 dk_wingofdragon.jpg
Wings of Soul - Soul Master használhatja csak
 dw_wingofsoul--.jpg
Wings of Spirit - Muse Elf használhatja csak
 elf_wingofspirit.jpg
Wings of Darkness - Magic Gladiator használhatja csak
 wing_of_darkness.jpg
Cape of Lord - Dark Lord használhatja csak

dl_capeoflord.jpg

Wing of Despair - Blody Summoner használhatja csak

sumwing.jpg

Warriors Cloak - Rage Fighter használhatja

 Wings - MU Online Indonesia

Harmadik szintű szárny készítése:

Harmadik szintű szárny készítéséhez szükséged lesz a következőkre:

Első lépés:

Hozzávalók:
- 1db második szintű bármilyen szárny, legalább +9 szint +4 option
- 1db Ancient item, legalább +7 szint +4 option
- 1db Jewel of Chaos
- 1db Jewel of Creation
- 1db Mix-elt Jewel of Soul (10db-os)
- zen (a succes rate -en múlik, hogy mennyi)

A succes rate maximum 60%.

Ebből lesz:
Feather of Condor

Második lépés:

Kell hozzá egy tárgy:

Flame of Condor

 flame-of-condor.jpgggggg.jpg

Hozzávalók:
- 1db excellent item legalább +9+4 option-os
- 1db Feather of Condor
- 1db Flame of Condor
- 1db Jewel of Chaos
- 1db Jewel of Creation
- 1db Mix-elt Jewel of Soul (10db-os)
- 1db Mix-elt Jewel of Bless (10db-os)
- zen (a succes rate -en múlik, hogy mennyi)

A succes rate maximum 40%.

FIGYELEM!!! A szárnyak mindig véletlen szerűek, azok létrejöttét nem lehet befolyásolni!

A harmadik szintű szárnyak a következők lehetnek:

Wing of Storm- Blade Master használhatja csak

wing1.jpeg

Eternal wings- Grand Master használhatja csak

soul-master.jpg

Wing of Illusion- High Elf használhatja csak

wing2.jpg

Wing of Ruin- Duel Master használhatja csak

wing3.jpg

Emperor's cape- Lord Emperor használhatja csak

wing4.jpg

Wing of Dimension -Dimension Master használhatja csak 

dimension_wings.jpg

Reigning cloak - First Master használhatja csak

База знаний MU Online (Guides, FAQ): Крылья (Wings)

komment
2021. február 23. 12:16 - Realmu

Kaszt fejlesztés

 

Hogy Lehetek...

 

Hogyan lehet a DW-ből SM, a DK-ból BK és az Elfből ME?

Questet, vagyis magyarán szólva küldetést csak az alap szintű karakterek kaphatnak, vagyis a Dark Wizard, a Dark Knight és a Fairy Elf.

Mire is jó ez a küldetés?

Általa az alap szintű karakterek magasabb szintűvé változnak, mely után újabb spellek, skillek tanulhatók meg, újabb fegyverek és setek vállnak használhatóvá és elérhetővé vállik a 2. szintű szárny is. Valamint ez a magasabb szint szükséges a "Hero Status" quest/küldetéshez is, melyet a Marlon nevű NPC ad majd a jövőben.

Küldetés követelménye és lefolyása

A magasabb szintre léptető küldetést Priestess Sevina -tól kell kérni

Welcome to OK MuOnline guide

Követelmények:
* Minden alap szintű kasztnak, amely magasabb szintre szeretne lépni (Dark Knight, Dark Wizard és Fairy Elf), legalább 150-es szintet el kell érnie.
* Beszélni kell Priestess Sevina-val, hogy aktiváld a küldetést.
* Priestess Sevina Davias városában található a bal oldali kijárat mellett.
* A küldetés két részből áll, és mindkét részét teljesíteni kell, hogy a magasabb szintre léphessen a karakter.

Első rész:

Az első küldetési tárgy minden kasztnak ugyanaz: Scroll of Emperor

 scroll-of-emperor.jpg

* Az első esetben a karakternek 1 millió zent kell fizetnie, hogy megkapja a küldetést, és a fent említett Scroll of Emperort kell megkeresnie.
* A Scroll of the Emperor Lost Tower 1-ben, vagy magasabb szintű pályákon található meg. Minden esetben szörnyek ölésével kapható meg. Az idő, mely alatt a megölt szörnyek valamelyike kidobja az itemet, változó, lehet 1 perc, de lehet akár több nap is.
* Miután megvan a Scroll of the Emperor, a karakternek vissza kell térnie Priestess Sevina-hoz és átadni neki a tárgyat, mellyel az első része a küldetésnek lezárul.
* Priestess Sevina 10 extra stat ponttal fog jutalmazni, hogy elhoztad neki a Scroll of Emperor tárgyat.

Második rész:

A második küldetés tárgy kaszt specifikus.

A Dark Knight-nak a Broken Sword

 scroll-of-emperor.jpg

A Dark Wizard-nak a Soul of Prophets (vagy Soul of Wizards)

 soul-of-prophets.jpg

A Fairy Elfnek a Tear of Elf

 tear-of-elf.jpg

Summonernek Abyssal Eye

[Abyssal Eye]

* A második esetben a karakternek 2 millió zent kell fizetnie, hogy megkapja a küldetést, és a kaszttól függően a fent említett itemek egyikét ell megkeresni (Broken Sword - Dark Knight, Soul of Wizard - Dark Wizard, Tear of Elf - Fairy Elf).
* Ezek az itemek Lost Tower 7 szörnyeitől eshetnek. Az idő itt is változó, hogy mikor dobják, lehet az 1 perc, vagy több nap.
* Miután megtaláltad, vissza kell térni Priestess Sevina-hoz és átadni neki a tárgyat, miután a magasabb szinre lépés megtörténik.
* Priestess Sevina 10 extra stat ponttal fog jutalmazni, hogy elhoztad neki a tárgyat, valamint a magasabb szintre léptet, melyek a következők:
* Dark Knight -> Blade Knight
* Dark Wizard -> Soul Master
* Fairy Elf -> Muse Elf

Hero Status küldetés

Bár szerves része a játéknak, nagyon sok szerveren sajnos nem működik. A privát szerverek többsége úgy kompenzálja ennek hiányát, hogy az alap karakterek 220-as szint felett 6 pontot kapnak szintenként az addigi 5 helyett.

Mire is jó ez a küldetés?

Eredetileg a küldetés arra való, hogy az alap szintű karakterek extra pontokat kapjanak, méghozzá a 220 feletti szintjüknek megfelelő extra pontot, valamint a Blade Knighttok extra skillel gyarapodnak a küldetés során.

Küldetés követelménye és lefolyása

A Hero Status küldetést Marlon-tól kell kérni

 

Követelmények
* Csak magasabb szintű karakterek (BK, SM, ME) kérhetik a küldetést, amennyiben elérték a 220-as szintet.
* Marlon 1 küldetést ad a Soul Master-nek és a Muse Elf-nek és kettőt a Blade Knight-nak.

Első rész:

Az első küldetési tárgy mindhárom kasztnak ugyanaz: Ring of Glory vagy a Ring of Honor (egyik szerveren ez, másikon az a neve)

 

* Az első 2 million zenbe kerül és a Ring of Glory nevű itemet kell megtalálni.
* A Ring of Glory Tarkanban található, szörnyek ölésével kapható meg.
* Miután megtaláltad, vissza kell térni Marlonhoz és átadni neki.
* Marlon 1 extra stat pontot ad minden egyes 220-as szint feletti szinted után, vagyis amennyiben a karaktered 250 szintű, akkor 49 extra pontot fogsz kapni.

Második rész:

Csak Blade Knight-oknak, a küldetési tárgy a: Dark Stone

 

 dark-stone.jpg

 

* A Blade Knight-oknak Marlon ad egy második küldetést is, melyben a Dark Stone-t kell megkeresni.
* A küldetés aktiválásához 3 millió zent kell fizetni.
* A Dark Stone Tarkanban található, szörnyek ölésével kapható meg.
* Miután megtaláltad, vissza kell vele térni Marlonhoz, aki aktiválja a Blade Knight Combo Skill-jét.

 

Kaszt váltó

~Kaszt nevek~

1st Kaszt -> 2nd Kaszt -> 3rd Kaszt
Dark Knight -> Blade Knight -> Blade Master
Dark Wizard -> Soul Master -> Grand Master
Elf -> Muse Elf -> High Elf

Magic Gladiator -> (non) -> Duel Master
Dark Lord -> (non) -> Lord Emperor

Summoner ->Bloody Summoner -> Dimesion Master

Rage fighter->(non) -> First Master

~Küldetések~

1.Küldetes (Certificate of Strength)
Előszöris beszélj a Priest Devin nevű NPC-vel.( Megtalálod Crywolf 228,48 )

Minimum lvl 380 nak kell lenned és kell lenni nálad 5 millio Zen-nek.
Ezutan elkell hoznod neki :

3db 'Flame of Death Beam Knight'
Ezt ez a Mob dobja Tarkanban:


3db 'Horn of Hell Maine'
Ezt ez a Mob dobja Aidaban:


3db 'Feather of Phoenix of Darkness'
Ezt ez a mob dobja Icarusban:


Ezeket a tárgyakat csak akkor dobják a Mob-ok ha a kuldetést kikérted és ha nem vagy partyban.
Ha ezek megvannak menj vissza a Priest Devin nevű NPC hez.
Beszélj vele és jutalmad 10 extra stat pont.


2. Küldetés (Infiltration of Barracks of Ballgass)

Előszöris beszélj a Priest Devin nevű NPC-vel.
Minimum lvl 400 nak kell lenned és kell lenni nálad 7 millio Zen-nek.Teljesítve kell legyen az első küldetés.
Menj a Barracks of Ballgass map-ra.

Ide a Werewolf Quarrel nevü NPC-nél tudsz belépni.( Megtalálod Crywolf 62,239 )

Minimum lvl a belépéshez 350 a party tagoknak.
Itt ölj meg 10db Balram-ot, 10db Death Spirit-et és 10db Soram-ot.

Ha partyban vagytok csak akkor számolja el neked az ölest ha te sebezted a Mob-ba a legtöbbett.
Ha ezeket megölted menj vissza a Priest Devin nevű NPC hez.
Beszélj vele és jutalmad 10 extra stat pont.


3. Küldetés (Into The Darkness)

Előszöris beszélj a Priest Devin nevű NPC-vel.
Minimum lvl 400 nak kell lenned és kell lenni nálad 10 millio Zen-nek.Teljesítve kell legyen az első és a második küldetés.
Menj a Barracks of Ballgass map-ra.
Ott beszélj a Gatekeeper nevü NPC vel.( Megtalálod Barracks of Ballgass 119,168 )

Minimum lvl a belépéshez 350 a party tagoknak.
Eljutsz a Refuge of Ballgass nevü map-ra.

Ezen a map-on a DL Summon skillje nem működik.
Ha meghalsz vagy relog-olsz Crywolf-ba kerülsz.
Itt ölj meg 1db Dark Elf-et.
Ha partyban vagytok csak akkor számolja el neked az ölest ha te sebezted a Mob-ba a legtöbbet.
Ha ezeket megölted menj vissza a Priest Devin nevű NPC hez.
Beszélj vele és jutalmad 20 extra stat pont.
Innentöl 3. kasztu leszel.

komment
süti beállítások módosítása